30. Forduló: Kéthely - Fonyód 1:6 (0:2)
2007.06.13. 09:26
Az utolsó, záró fordulóban nagyon szép teljesítménnyel, magabiztos játékkal hoztuk el a 3 pontot Kéthelyről! Sajnos, ez már nem osztott, nem szorzott a csapatnak a tabellán elfoglalt helyezésén, de azért a becsületünk megmaradt. Azonban egy súlyos sérülés ismét beárnyékolta a sikerünket, na meg persze az, hogy nem sikerült a benntmaradás. Gál István (Szőr) megint nagyon fájdalmas arccal terült el a gyepen a mérkőzés 63. percében. Tudtuk, hogy nagy a baj, hiszen ezt már átéltük Öreglakon is. Sajnos nem is tudta folytatni a játékot. De miért is kellett neki vállalni a játékot? Az már más kérdés. Voltak olyan játékosok, akiknek más dolgai akadtak, neki a csapat mindig is fontos volt, és ezért jött el ma is a meccsre. Na meg persze, aki ismeri, az tudja róla, hogy mekkora szíve van. Reméljük fogsz még velünk focizni Szőr. Szívből mondom ezt. A mérkőzésről pedig annyit, látszott a csapaton, hogy felszabadult volt. Nem nyomasztotta a játékosokat a tét. Szebbnél szebb támadásokat vezettünk, járattuk a labdát. Persze a hazaiaknak akadtak lehetőségeik, de ezeket rendre hárította a védelem és Fáncsi Balázs közösen. Erdei Barna két góljával vonultak pihenőre a csapatok. Majd rögtön a kezdés után nem sokkal Bognár Robi csavart okosan a bal alsóba. Aztán szépítettek a hazaiak, de ez sem szegte kedvét a csapatnak. Ment mindenki becsülettel tovább. Mercz Laci szerzett labdát a középpályán, végigrobogott a bal oldalon, majd mintaszerű beadását Gál István higgadtan a kapus mellett lőtte a hálóba (4:1). Ezután a két Pecsor összjátékának örülhettek a vendég szurkolók. A bátty (Tamás) ollózva passzolt öccse elé, aki 4 méterről belsővel passzolt az üres kapuba. Szép gól volt. Majd Erdei Barna lövése, ami valljuk be mellé ment volna, irányt változtatott az egyik hazai védőn, ami így Kristóf Gyuri elé pattant, aki felpörgette a labdát és a kapus fölött a hálóba lőtt. Ezzel ki is alakult a 6:1-es végeredmény. A becsületünk megmaradt, a benntmaradás sajnos nem sikerült. Bízzunk a szerencsében, hátha történik még csoda...
Sajnos egy nagyon rossz hírrel kell most szolgálnom. Szőrt ma (hétfőn) meg kellett műteni, mert a mérkőzés utáni este nagy fájdalmai voltak. Bement a kórházba, ahol kiderült, hogy keresztszalagszakadást és porcsérülést szenvedett. Hozzá kell tenni, hogy már az öreglaki meccs után elszakadt a keresztszalagja, úgy játszott most Kéthely ellen, mert nem voltunk meg!
Koszics Károly: Üzenném a fonyódi felnőtt kerethez tartozó összes játékosunknak, akik már hetek óta önkényesen nem járnak se edzésre, se mérkőzésre (vagy csak néha), hogy a tegnapi kéthelyi mérkőzésen Gál István súlyos sérülést szenvedett (már a mai nap folyamán meg is operálták)! Ő tudta, hogy ez megtörténhet (többekkel ellentétben) mégsem hagyta cserben társait, ugyanis nem volt cserelehetőségünk. Én már kifejeztem neki sajnálatomat, aki esetleg magára ismer, a fentiekben írottakkal vegye elő a bátorságát és cselekedjen ugyanígy. Segítek, a telefonszáma: 06 30 / 685-0106.
Ezen a héten kedden és szombaton lesz edzés egyaránt 17:00-kor, jövő héten kedden 17:00-kor edzés, vasárnap pedig szintén 17:00-kor edzés, majd vacsora és évértékelés! Szeretettel várok mindenkit!
Kéthely - Fonyód 1:6 (0:2)
Kéthely, 150 néző Vezette: Májer 9
Kéthely: Hosszú L - Simon, Berkes, Schmidt, Nikula A, Nyárádi ('36 Harmati), Zsiga, Borbély, Fekete, Palacskó, Belán! Vezetőedző: Szekeres Tibor: Ma azért nem osztályoztam, mert olyan teljesítményeket produkáltunk, ami mérhetetlen és értékelhetetlen. Azt már tudom, hogy amennyiben vasárnap játsszuk a mérkőzéseket, kiestünk volna. Mondhatnám, hogy vasárnap-szindróma, de ez már szenvedés.
Nikula András (Kéthely-elnök): Köszönöm az évi hozzáállást és a rendezőknek a segítséget a játékosoknak jó pihenést, ifi, serdülő, nagycsapat és augusztusban újra kezdhetjük és számítok mindenkire.
Fonyód: Fáncsi B 7 - Csapó Z 6, Bognár T 8, Gál I 7, Bogdán T 6 - Kovács N 6, Szilágyi T 7, Kristóf Gy 6, Mercz L 8 - Bognár R 8, Erdei B 9! Vezetőedző: Koszics Károly: A játékosok valóban letették a terhet és így tudtunk játszani. Sajnos a nyerhető hazai meccseken átaludtuk az első félidőket és ez döntő volt.
Farkas Tibor (Fonyód-elnök): Lehet, hogy a Mernye maradt bent, de nekünk tiszta a lelkiismeretünk. Gratulálok az ifi csapat kitartásának és a sok gól ellenére jó pihenést kívánok mindenkinek.
Gólszerzők: '54 Zsiga (5 méteres passz) ill. '23 Erdei (15 méteres lövés), '37 Erdei (10 méteres gurítás), '47 Bognár R (14 méteres lövés), '57 Gál I (9 méteres lövés), '68 Bognár R (4 méteres passz), '80 Kristóf Gy (9 méteres lövés)
Ifjúsági mérkőzésen: Kéthely - Fonyód 7:3
A légiósokkal megerősített csapatunk helyenként tetszetős játékkal nem vallot szégyent a mai napon. Szép gólokat is sikerült rúgnunk, csak a védekezés nem volt a helyén!
Fonyódi gólszerzők: '14 Bodogán B (14 méteres emelés), '38 Babodi G (20 méteres szabadrúgás), '80 Erdélyi M (6 méteres passz)
|