25. Forduló: Karád - Fonyód 6:0 (3:0)
2007.05.10. 14:45
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy papírforma eredmény született Karádon. Az őszi rendkívül súlyos vereség szerencsére nem ismétlődött meg. Bár a 6 gól sem kevés, de a 10 azért brutális volt. A megye egyik legjobb pályáján került sor a bajnokesélyes és a kiesés ellen harcoló Fonyód párharcára. Ahogy az várható volt, már az első percektől kezdve óriási nyomást gyakoroltak ránk a hazaiak. A 20. percben már 2-0-ra vezettek a karádiak, két elkerülhető góllal. Megpróbáltunk előhúzni valamit a tarsolyunkból, de úgy tűnt ezen a napon mindent otthon hagytunk. Nem sokkal később harmadszorra is rezdült a hálónk, szintén elkerülhető találatból:3-0. A második félidőben sem sikerült újat mutatnunk. A Karád folyamatosan támadt, kis szerencsével akár több gólt is lőhettek volna, de az első játékrészben gyengélkedő Fáncsi portás összekapta magát és számos hazai próbálkozást meghiúsított. Ennek ellenére sikerült még 3 újabb gólt szerezniük, így módosult 4,5 majd 6-0-ra az eredmény. Sajnos egy kezünkön meg tudnánk számolni hányszor is lőttünk kapura. Ziccerünk igazából nem is volt, talán csak kisebb helyzetünk. Kijöttek a különbségek a csapatok között. A mi feladatunk nem az volt, hogy a tabellát vezető Karádot legyőzzük. Biztosan nagyon boldogok lettek volna a fiúk, ha pontot tudtak volna rabolni a Belső-somogyi településről. Az igazi feladat és cél a hazai mérkőzések megnyerése, a közép-és alsókategóriás csapatok legyőzése. Egyetlen dolog lebeghet csak a fejünk előtt:pontok, pontok és pontok. Ha komolyan gondoljunk és minden tudásunkat bevetjük, akkor sikerülnie kell:bent kell maradnunk a megye II-ben. Kötelező és nem lehetetlen! A fiúk egyébként keményen harcoltak a mai napon, bár a vége felé már kezdett elmenni az önbizalmuk. Van 1 hetük, hogy visszajöjjön és bombaként robbanjon Ságvár ellen! Erre azért is van nagy szükség, mert ismét kieső helyre csúsztunk vissza, mivel diadalmaskodott a Felsőmocsolád a Jádiak ellen. A végén majd meglátjuk ki nevet, a jelenlegi állás nem mérvadó. Hajrá Fonyód!
Karád - Fonyód 6:0 (3:0)
Karád, 150 néző Vezette: Oláh 9
Karád: Kiss 8 - Velner 8 ('46 László 8), Király 8 ('65 Szobonya), Gosztonyi 9, Hadaró 8, Balogh A 8, Komáromi 9, Belényesi 8 ('36 Posza ('48 Kreka Béla 8)), Horváth A 8, Kreka Bálint 8, Tolnai 8 ('65 Sipos)! Vezetőedző: Komáromi János: A vendégek 25 percig jól tartották magukat, utána a jobb erőnlét és rutinosabb játékunk gólokban is megmutatkozott. Kívánom, hogy ez a vendég együttes nehézségeik ellenére maradjon bent, hiszen komoly múlttal rendelkeznek.
Fonyód: Fáncsi B 3 - Erdei B 4, Kovács M 3, Kovács N 3, Mercz L 6 - Csapó Z 4 ('79 Káldi F), Bogdán T 4 ('65 Szalai Z), Németh N 3 ('52 Németh Á 4), Szilágyi T 5 ('78 Kristóf Gy) - Bognár T 4, Bognár R 5! Vezetőedző: Koszics Károly: Valóban az osztály legjobb csapata ellen szenvedtünk vereséget. Az amúgy is jobb képességű hazai csapatot több ízben is segítettük a góllövésben.
Gólszerzők: '20 Kreka Bálint (12 méteres emelés), '22 Horváth A (12 méteres lövés), '27 Hadaró (20 méteres emelés), '50 Király (7 méteres fejes), '77 Komáromi (egyéni akció), '89 Balogh A (18 méteres szabadrúgás)
Sárga lap: Bogdán T ('18 durvaságért)
Képek a meccsről!
Ifjúsági mérkőzésen: Karád - Fonyód 15:0 (8:0)
Az akarat nélküli játékkal sajnos ennyire futotta.
|