24. Forduló: Fonyód - Zamárdi 0:2 (0:2)
2007.05.02. 08:26
A hétközi állapotokhoz képest nagyon jó talajú pálya fogadta a csapatokat, ugyanis az éjjeli eső kicsit megpuhította a gyepet. Szükség volt nagyon az esőre, hiszen már betonkeménnyé vált a játéktér. Hát még a pontokra mekkora szüksége lett volna a hazai csapatnak, hiszen a kiesés elkerülésért még elengedhetetlen egy két győztes mérkőzés. Ezeket a reményeket már az első félidőben el is felejthettük, hiszen a vendégek két gólos előnyt szereztek a szünet előtt. A ballagás és egyéb okok miatt megtizedelt csapatnak nem igazán ment az első félidőben a játék, helyzetet sem igen dolgoztak ki a hazaiak, bár az ellenfélnek sem voltak igazán kidolgozott ziccerei, de ők, ha már odakerültek két nagy hibánkat kihasználva két gólt is szereztek. A szünet után kicsit felpörgették magukat a hazai játékosok a szakadó esőben, csúsztak másztak a vizes füvön, de sajnos az átütő erő hiányzott a csapatból. A párharcokat már jobban felvállalták, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. Míg a vendégek lapos passzokkal próbáltak kombinálni, addig a hazai csapat inkább az előreívelésekkel próbálkozott kevés sikerrel. Vincze Tamás előtt adódott egy óriási esély, hogy gólt szerezzen, de nem élt a kínálkozó lehetőséggel. Fáncsi Balázsnak kellet egy két kellemetlen lövést hárítani, de ezen kívül érdemleges esemény már nem történt a második 45 percben. Bravúr kell a benntmaradáshoz, ez nem is vitás. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de meg kell oldani ezt a feladatot. Jövő héten Karádra látogat a csapat, amire nagyon fel kell szívnia magukat a játékosoknak, hiszen a bajnokesélyes hazaiak mindenkire veszélyt jelenthetnek, nemhogy egy kiesés ellen harcoló klub ellen. Meg kell próbálni borsot törni az orruk alá. Mindent bele! Hajrá Fonyód!
Fonyód - Zamárdi 0:2 (0:2)
Fonyód, 50 néző Vezette: Harangozó G 10
Fonyód: Fáncsi B 6 - Bogdán T 5, Bognár T 6, Szeglet L 5, Mercz L 6 - Csapó Z 5, Németh N 4 ('73 Bogdán K), Deákvári A 6, Kovács N 5 ('90 Farkas G) - Kristóf Gy 4 ('65 Szalai Z) - Vincze T 5 ('80 Káldi F)! Vezetőedző: Koszics Károly: Több meghatározó játékos hiányát nem tudtuk megfelelően pótolni. A jobbik csapat nyert
Zamárdi: Nagy 0 - Fehér 6, Szabadi 6, Börzsei 6, Androsics 6 (Horváth), Joó 6, Papp 6 (Takács), Duli 6, Szajcz 6, Horváth T 6, Horváth L 6! Vezetőedző: Duli Zsolt: A helyzetek alapján simán nyernünk kellett volna, de a focit nem helyzetekre játszák.
Gólszerzők: '10 Horváth T (8 méteres lövés), '26 Papp (6 méteres fejes)
Sárga lap: '18 Fáncsi B (16-oson kívüli szabálytalan szerelésért), '69 Bogdán T (durva belemenésért)
Sajnálatos esemény is történt a mérkőzés után az öltözőben. Két játékosunknak is ellopták a pénzét. Bocsánat, hogy ezt írom, de száradjon le a keze annak, aki ilyet mer tenni. Sajnos már erre is fel kell készülni, mert ilyen világot élünk. Gusztustalan, és egyben bosszantó is, hogy mások kemény munkával megszerzett pénzét, valaki ellopja. Szinte reménytelen kideríteni ki volt az, de ha esetleg olvassa ezeket a sorokat, akkor innen üzenjük neki, hogy legyen vele boldog... és ha egyszer lebukik, akkor...
Képek a felnőtt meccsről!
Ifjúsági mérkőzés: Fonyód - Zamárdi 0:16
Nem volt esélye fiatal csapatunknak a kultúráltan játszó, és helyenként tetszetős támadásokat vezető vendégek ellen!
És egy kis dolog a higiéniáról:
Hetek óta nincs melegvíz az öltözőben. Reméljük, hogy ez megoldható, bárkinek is a feladata, hiszen elég kellemetlen a vendég csapatnak azt magyarázni, hogy miért nem tudnak lefürdeni a meccs után.Na meg persze a mi fiainknak is jó lenne, ha nem büdösen kellene hazmenni. Nem azért, hogy otthon nem tudnának fürdeni, de azért ez mégis nonszensz.
|