Hírek : Kézilabda: Győzelem és 5 új igazolás! |
Kézilabda: Győzelem és 5 új igazolás!
Gál Tamás 2012.09.13. 21:54

Az elmúlt pénteken edzés helyett felkészülési mérkőzés várt a Petőfi SE formálódó együttesére, a lányok az újdonsült városi rivális, a Niké SE ellen léptek pályára, akik szintén az Nb3-ra készülnek. A találkozón 4 új igazolásunk is bemutatkozhatott!
Fiatal ellenfelünk ellen természetesen magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, igyekeztünk dominálni, rájuk erőszakolni az akaratunkat, ami tapasztaltabb csapatunknak nem is okozott problémát. A felkészülés a szezon munkák miatt idáig nem volt ideálisnak nevezhető, voltak olyanok, akik 1-2 edzés után léptek pályára, vagy még ennyit sem készültek, de volt egy pár játékos, akik mögött majd’ egy havi munka van. Ezért a csapat játéka még nem volt optimális, nem volt összeszokott, főleg újoncainkkal, de a védekezésben is láttunk még hibákat. Persze nem egy ilyen tét nélküli összecsapáson kell igazán készen állni, a bajnokságban kell majd bizonyítani. Összességében azért a győzelmünk egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben, ahogy az elvárható is volt, simán nyertünk. Örömteli, hogy minden újonc góllal, gólokkal tudott debütálni, az ő bemutatkozásuk bíztatóan sikerült, ahogy az is fontos volt, hogy az eddigi meghatározó játékosok, a tavasszal kialakult szűk mag is rendelkezésre áll. A pálya szélén gőzerővel készült rehabilitációs, külön munkával csapatkapitányunk, Boros Mariann is, aki mielőbb szeretné formáját visszanyerve elfoglalni helyét a csapatban, ha ez megtörténik, tulajdonképpen ő lesz a hatodik erősítésünk. Nyilvánvalóan a csapatnak minél jobban össze kell állni, az újaknak be kell illeszkedni, vannak, akiket még formába kell hozni. De az biztos, hogy egy reményteljesebb keret alakult ki a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban, amelynek legfőbb erénye a tavalyi évvel szemben az lehet, hogy egyénenként és globálisan is tapasztaltabb, jobb csapat lett, a terhek is jobban meg fognak oszlani és több potenciál lesz a csapatban. A játékosok tehát adottak, innentől kezdve minden csak idő kérdése.
A mérkőzés tehát jól szolgálta felkészülésünket, melyen mérkőzés szituációban lehetett megnézni, ki, mire képes. A tanulságok levonása után már mindenki az első bajnokira készül.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Petőfi SE Fonyód - Niké SE 32-14 (18-6)
Petőfi SE Fonyód: Proity Mónika,- Bors Viktória, Szász-Reichert Szabina (9), Bakos Zita (9), Sára Krisztina (2), László Katalin (2), Tóth Piros (2)
Csere: Nagy Vivien, Szász Alexandra Anna, Takács Nóra (2), Puskás Tünde Gabriella (2), Varga Dalma (4), Ternácz Katalin
Bakos Zita: „A mai barátságos mérkőzés jó hangulatban telt el. Szerencsére sérülésmentesen. Mind a két csapatnak jót tett egy kis felkészülés, ráhangolódás a bajnokságra. Így tudtunk gyakorolni az újonnan igazolt játékosainkkal is. Szinte minden posztra tudtunk erősítést hozni. Az igazolt játékosok Balatonszemesről és BBSC-ből érkeztek. Aki látta a meccset, levonta a következtetéseit. Az új játékosaink rutinosak, sok év tapasztalattal a hátuk mögött. Varga Dalma, Takács Nóri az elmúlt időben is aktív játékosok voltak, László Kati és Puskás Tündi pár év kihagyás után tér vissza a pályára. Takács Orsi még sérülésével küzd, de tavasztól Rá is teljes mértékben számíthatunk. A Niké elleni meccsen nagyon sok hibával játszottunk, ami betudható annak, hogy még vissza kell szokni a meccs szituációkba. A BBSC elleni első mérkőzés nagyon nehéz lesz, amire nagy elánnal készülünk. A mérkőzés szeptember 16-án 15:00 órakor lesz a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.”
Érkeztek: László Katalin, Takács Orsolya, Takács Nóra, Puskás Tünde Gabriella, Varga Dalma.
Hajrá, Fonyód!
|
Sok sikert!!!! Hajrá!!!!