Hírek : Szombaton a Szentgyörgy ellen derbizünk |
Szombaton a Szentgyörgy ellen derbizünk
2011.11.03. 08:25
Szombaton, azaz november 5-én 13:30-tól a Balatonszentgyörgy gárdáját fogadjuk hazai pályán. A vendégeknek hasonló a mérlegük, de ők eggyel kevesebb győzelmet tudhatnak magukénak és eggyel több vereséget, ezáltal 13 ponttal a 10. helyen állnak. Masszív csapat, amelyet bizonyít, hogy az előző fordulóban is sikerült győzniük a mostanában formahanyatlásnak indult Szőlősgyörök ellen. Általában szoros meccseket szoktunk velük játszani és azóta igen csak a "begyükben vagyunk" mióta elrontottuk egyik évben a az ünnepi hangulatukat, ugyanis legyőzésünkkel bajnokok lettek volna a meccs után, de mi a végén kihoztuk döntetlenre az eredményt. A bajnoki cím így végül nem is lett meg. Persze ez már a múlt. Tavaly idegenben 4-3-ra, itthon pedig 2-1-re sikerült legyőznünk a Szentgyörgyieket.
Visszatér a csapatba eltiltásából Fenyvesi és Dancs is. Erdei Barna is újra csatasorba áll a múlt hétvégi elfoglaltságát követően. A sérültek kivételével szinte mindeki rendelkezésre áll majd, kivéve Szabó Rolandot, aki munkahelyi kötelezettségei miatt nem tud majd pályára lépni. Talán a kéthelyi derbi után - ami sajnos nem volt "élete meccse" - egy kis pihenő jól jön neki. Őt Pernecz Peti helyettesíti, idén másodjára, de ezúttal hazai pályán. A hét közepén még úgy tűnt, hogy Bodnár Béci és Molnár Szabolcs visszajön az őszi szünetről, külföldről, de kiderült a meccsig még nem érnek ide.
Ha szeretnénk közel maradni a dobogóhoz, akkor feltétlenül győznünk kell, ugyanis már a harmadik Kéthely csapatának is sansza van a leszakadásra a 4., 5., stb.. helyezettektől, abban az esetben, ha győznek és az utána lévő néhány csapat (köztük mi is) pedig nem.
Még négy forduló van vissza, jó lenne legalább 9 pontot szerezni a hátralévő fordulókban!
felnőtt mérkőzés: 2011. november 5. 13:30
Hajrá Fonyód!
|