Helyreigazítás!
2012.06.11. 17:24

Értesüléseink szerint 2012. június 08-án, pénteken, a „Niké napon” tévesen elhangzott, hogy a Niké SE U16-os csapata megyei bajnokságot nyert. Legjobb tudomásunk szerint városunk fogadott egyesületében nincs ilyen csapat, ezért a Petőfi SE U16-os csapatára és annak bravúros eredményére ismertünk. Leszögeznénk, hogy nem kívánunk viszályt szítani a két egyesület között, azonban a Ferencváros és az Újpest sem szokott egymás eredményeivel dicsekedni, más tollával ékeskedni. A két klub között kizárólag a felnőtt futball csapat kapcsán van kapcsolat, valamint a létesítmény használat és a Petőfi SE honlapján való megjelenés okán. U16-os csapatunk helyi kötődésű és környékbeli fiatalokkal érte el ezt a rendkívüli sikert, melyre joggal lehet büszke egész városunk! Mi semmilyen segítséget nem kértünk, nem kaptunk a Niké SE-től, egyetlen kárpátaljai fiatal sem szerepelt együttesünkben. Természetesen az ajtó mindenki előtt, így előttük is nyitva áll, amennyiben edzés lehetőséget szeretnének kapni csapatunknál. Eddig azonban erre nem mutatkozott igény.
Mi a magunk részéről lezártnak tekintjük az elmúlt szezont és nem kívánunk a témával a továbbiakban foglalkozni, de szükségszerűnek láttuk a félreértéseket tisztázni. Bízunk abban, hogy a Város, a Petőfi SE vezetősége és támogatóink, szurkolóink összefogásával élni tudunk kiharcolt lehetőségünkkel, azaz szerepelhetünk az NB-s bajnokságban!
Hajrá, Fonyód!
Juhász István
|
Ki tévedett,hol tévedett? a cikk írójának kellett volna figyelmesen értelmezni a polgármester úr beszédét! mielőtt szítaná itt a kedélyeket! Nagy hűhó semmiért! "susztrer maradjon a kaptafánál"