Kutas NKC - Petőfi SE Fonyód női kézilabda, NB3-as bajnoki mérkőzés |
Gál Tamás |
2011.11.05. 12:59 |
|
 |
Hétvégi program |
|
2011.11.03. 08:36 |
|
 |
Szombaton a Szentgyörgy ellen derbizünk |
|
2011.11.03. 08:25 |
|
 |
Hiányzók itt is ott is, jön a Kéthely elleni rangadó |
Kristóf György |
2011.10.28. 19:34 |
Bizony, hogy az. Rangadó a javából, hiszen a negyedik helyezett Kéthely fogad minket szombaton, azaz holnap. Az előjelek bizony egyik csapat szempontjából sem rózsásak, hiszen alapemberek dőltek ki a mérkőzés előtti héten. Erdei, Fenyvesi, Molnár és Bodnár biztosan nem játszik majd Kéthelyen, de a hazaiak két meghatározó játékosa, Nikula és Kormos sem játszhat, mivel a múlt heti Szőlősgyörök elleni összecsapáson piros lapot kaptak. Ha a múltból indulunk ki és elemezzük az eredményeket, akkor egyértelműen kiderül, hogy egyik csapat sem szeret a másik pályaválasztásával mérkőzést játszani, hiszen idegenben eddig nem sok babér termett a csapatoknak. Fonyódon általában mi szoktunk nyerni, míg Kéthelyen az esetek többségében Szekeres Tibor csapatának akarata érvényesült eddig. Miben bízhatunk? Hogy ezen a szombaton borulni fog a papírforma, és akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, most megmutatják, hogy hasznos tagjai a keretnek. Hajrá Fonyód!
Megye II Észak, 11. forduló
Kéthely - Fonyód (14:00, előtte 12:00-kor ifjúsági mérkőzés)
|
 |
Petőfi SE Fonyód - GÓ-NA Lenti női kézilabda, NB3-as bajnoki mérkőzés |
Gál Tamás |
2011.10.28. 13:16 |
Kedves Fonyódiak!
Köszöntök én is mindenkit, Gál Tamás vagyok, mostantól a kézilabdáért felelek az oldalon. Köszönöm Kristóf Györgynek a lehetőséget, hogy szerkeszthetem a lányokra vonatkozó oldalakat. Az elmúlt napokban igyekeztem aktuálissá tenni az információkat, bízom benne, hogy lassan utolérem a csapatot.
Ami a legaktuálisabb és a legfontosabb, az a hétvégi mérkőzés!
|
 |
Fonyód nyerte az asztalitenisz Balaton csapatbajnokságot |
Kristóf György |
2011.10.27. 13:22 |
2012.07.23.
Veretlenül bajnok a fonyódi felnőtt férfi asztalitenisz csapat.
Röviden így lehetne összefoglalni a Fonyódi Petőfi SE felnőtt férfi asztalitenisz szakosztályának elmúlt két éves mérlegét . A 2011.évi első indulásukat követően az idén is veretlenül nyerték meg a Dél - Balaton környéki asztalitenisz csapatbajnokságot és állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára . A Pergel , Oswald , Makai, Lakatos , Heckman , Gyurina összeállítású gárda Földes Norberttal és Csabai Balázzsal kiegészülve jövőre – a folyamatosan bővülő játékos létszámot is figyelembe véve - két fenőt férfi csapat indítását tervezi . A Balaton Bajnokságban való részvételük mellett a megyei első osztályú férfi csapatbajnokságban is indulni szeretnének a fonyódi asztaliteniszezők , melynek előkészítéseként június 15 –én barátságos edzőmérkőzésre utaztak Zalakarosra a Zala megyei első osztályú felnőtt csapatbajnokságot megnyerő helyi gárda meghívására . A tartalékosan felálló zalai bajnokcsapatot 11 : 8 arányban győzték le a kék –sárga mezes fonyódi pingpongosok .
2011
Bár régebben történt eseményről van szó, nem mehetünk el szó nélkül az egyik legsikeresebb sportág, a ping-pong mellett sem. A játékosok fantasztikus győzelemmel öregbítették városunk hírnevét!
A tavaszi hetedik fordulóval véget értek a küzdelmek a Dél- Balaton Környéki Asztalitenisz csapatbajnokságban. A 14 fordulóból álló versenysorozatot a „ hagyományos papírformát „ alaposan felülírva , a Fonyódi Petőfi SE elmúlt évben alakult és a bajnokságban első ízben elindult asztalitenisz szakosztályának felnőtt férfi csapata nyerte .Ezzel maga mögé utasítva a többszörös bajnok Siófok , illetve B. szárszó , Zamárdi és Lengyeltóti együtteseit is .
Az aranyérmes fonyódi csapat tagjai : Oswald Bálint, Lakatos László, Csabai Balázs, Makkos Attila, Pergel Norbert, Gyurina Róbert.
Mit lehet ehhez hozzáfűzni? SZÉP VOLT FIÚK! HAJRÁ FONYÓD!!!
|
 |
Hétvégi program! |
|
2011.10.27. 10:19 |
LABDARÚGÁS:
2011.10.29.: Kéthely-Fonyód felnőtt labdarúgó mérkőzés, szombaton, 14 órától Kéthelyen
előtte 12 órától Kéthely-Fonyód ifjúsági labdarúgó mérkőzés
2011.10.29.: Marcali-Fonyód U-16-os labdarúgó mérkőzés, szombaton, 10 órától MArcaliban
2011.10.29.: Balatonőszöd-Fonyód öregfiúk mérkőzés, szombaton, 14 órától, B.őszödön
2011.10.30.: Niké SE-Somogygeszti felnőtt labdarúgó mérkőzés (megyei IV. osztály), vasárnap, 14 órától Fonyódon
KÉZILABDA:
2011.10.30.: Fonyód-Lenti NB III-as női, felnőtt kézilabda mérkőzés, vasárnap, 15 órától Fonyódon
|
 |
Kézilabda részletek... |
Kristóf György |
2011.10.25. 19:54 |
Amint azt megszokhattátok, a honlap bal oldalán vannak a tudósítások, csapatok, eredmények, és tabellák. Ha a kézilabdát szeretnétek megnézni, akkor kicsit leljebb kell görgetni az oldalt, és közvetlen az öregfiúk menüpont alatt találkozhattok a kézis csajokkal. Megtudhatjátok majd, hogy kik alkotják a 2011/12-es keretet. Csapatképet már fel is töltöttünk!!! És persze folyamatosan frissülnek majd a bajnoki mérkőzések tudósításai is. Ezt a következő pár napban meg fogjuk oldani, illetve Gál Tomi meg fogja oldani. A tabellával kapcsolatban annyi problémánk van, hogy nem igen tudunk hozzájtuni a legfrissebb tabellához, de majd utána járunk, hogyan lehetne azt is mihamarabb megoldani. Addig is olvasgassatok minket, focit, kézit egyaránt. Beharangozókkal és rövid hírekkel a következő napokban már találkozni fogtok... Minél többen osszátok meg cikkeinket, hogy minél többen olvassák honlapunkat! Hajráááááá! Fonyód!
UI.: itt a lányok facebook oldala... :) katt.katt.katt
|
 |
Mostantól a kézilabda is szerepel repertoárjaink között!!! |
Kristóf György |
2011.10.25. 19:26 |
Mint az bizonyára sok fonyódi szurkolónak feltűnt, honlapunk ezidáig legfőképpen a labdarúgással foglalkozott. Na persze más szakosztályok is szerepelnek a Petőfi SE-ben, de ezidáig nem volt olyan vállalkozó kedvű szerkesztőtárs, aki lépten nyomon együtt él a többi sportág játékosaival. Gál Tominak köszönhetően ezentúl a kézilabdáról is olvashattok honlapunkon. Lányainkról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy az NBIII-ban szerepelnek. Hosszas készülődés után kezdték meg idén a pontvadászatot. A részleteket innentől Gál Tomitól kapjátok majd... Sok sikert az újdonsült sportágnak itt a honlapon is. Üdvözlünk titeket kedves kézis csajok! Na és persze ne feledjétek! HAJRÁ FONYÓD MINDÖRÖKKÉ!!!!!
Kristóf György (főszerkesztő)
|
 |
|