Hírek : LABDARÚGÁS: A csapatok téli pihenőre vonultak |
LABDARÚGÁS: A csapatok téli pihenőre vonultak
2012.11.27. 12:33
Véget ért a 2012/13-as bajnokság őszi szezonja. Mind a hat korosztály megkezdte téli pihenőjét (az Öregfiúk már korábban), ami egy nagyon jó alkalom arra, hogy mindenki meggyógyuljon sérüléseiből vagy pihentesse egy kicsit a fáradt izomzatot. Annyira sok idő viszont nincs, hiszen januárban már indulnak az alapozó edzések, később pedig az edzőmeccsek. A bajnokságok márciusban folytatódnak majd. Időpontokat később írunk ki.
A csapatok jól teljesítettek ebben a félévben. Persze lehet mondani, hogy jobb is lehetett volna, de ne legyünk elégedetlenek.
Két NB2-es csapatunk letudta első 15 meccsét és újoncként nagyon jól szerepelnek a fiúk. A 19 évesek 28 ponttal az 5. helyen, a 17 évesek szintén 28 ponttal a 6. helyen telelnek. Ez a 16 csapatos mezőnyökből mindenképp óriási teljesítmény. Eddig azt lehet mondani, hogy bőven az elvárások felett teljesítenek. Reméljük így is marad.
Felnőtt csapatunk a megyei II.osztály északi csoportjában egy igazán szoros mezőnyben "harcol" hétről hétre. A tavalyi évhez képest mindenképp kijelenthető, hogy még jobban összeéredt a csapat. Hazai pályán egy döntetlent kivéve csak győztünk, idegenben viszont nem ennyire jó a mérleg, ezen mindenképp kell javítanunk. A 6. helyről várjuk a folytatást 28 ponttal.
Ifjúsági csapatunk remekelt ebben a félévben. Egy döntetlent és egy vereséget kivéve csak győztek és a legjobb +77-es gólaránnyal rendelkeznek. Viszont van egy nagy ellenfelük a kéthelyi ifi. Ha a többi meccset sikerül úgy lehozni, mint ősszel, akkor egyedül ők jelenthetnek ránk veszélyt. Bízunk a még szebb folytatásban, akár egy bajnoki címben is! A második helyről vágnak neki a tavasznak a fiúk 40 ponttal!
U-16-os csapatunk egyelőre hibátlanul védi tavalyi bajnoki címét! 11 meccsből 11 győzelem! 9 pontos előnnyel vezetik a bajnokságot! Nem kívánhatunk mást, csak azt, hogy ismét ők legyenek a legjobbak a szezon végére!
Így állnak tehát csapataink a tavaszi folytatás előtt. Egy jó alapozással és ugyanilyen tavaszi lelkesedéssel és játékkal (sőt még egy kicsit többel is) szép helyezéseket érhetünk el a szezon végére. De ehhez még sokat kell dolgozni és küzdeni!
Minden focistának jó pihenést és azoknak a sportolóknak is, akiknek még tart a bajnokság és csak később mehetnek szünetre!
A szerkesztők
|