Hírek : Csurgó csapata érkezik vasárnap |
Csurgó csapata érkezik vasárnap
Gál Tamás 2012.04.28. 12:46

Vasárnap délután három órától, két hét szünet után játszik újra mérkőzést a Fonyód Petőfi SE női kézilabda csapata. A fiatal csurgói csapatot látják vendégül kézilabdázó hölgyeink, akikkel ősszel emlékezetes összecsapást vívtak. Idegenben a legjobb támadó játékunkat ott nyújtottuk, ugyanakkor védekezésünk elég szellős volt ahhoz, hogy a legtöbb gólt is ott kapjuk egy mérkőzésen belül.
Figyelmeztető lehet az is, hogy soros ellenfelünk rendkívül tudatosan építkezik és nagyon dinamikusan fejlődik. Igazán fiatal csapat, de már többször bizonyították, nem csak, hogy leírni nem szabad őket, kimondottan kemény diónak számítanak bárki számára. Elég, ha csak azt vesszük, a listavezető Balatonboglár egyetlen vereségét a Csurgótól szenvedte el. Holnapi ellenfelünk már rég kinőtte a középmezőnyt is, sorozatosan kiegyensúlyozott teljesítményükkel, megszerzett pontjaikkal magabiztosan birtokolják az ötödik helyet, némileg még leszakadva az első négy csapattól, akik ugyan külön kategória a bajnokságban, de már nekik is sikerült borsot törniük az orruk alá.
Sajnos nálunk más a helyzet, a tavasz nem igazán sikerült idáig, várakozáson alul teljesítettünk. Azt az őszi meccsből tudni lehet, ha nem vigyázunk, a vendégek simán szét fognak futni minket, fontos lesz a megfontolt, türelmes támadójáték, amit mindig lövéssel kell befejezni. Ha technikai hibák és eladott labdák jellemzik majd játékunkat, akkor nem lesz megállás, ellenállhatatlanul lerohannak minket. Védekezésben megfelelően keménynek kell lenni, a sok mozgásos támadásaikat meg kell próbálni megakadályozni. Az ő védekezésük viszont nem igazán működik, úgy ötödikek a bajnokságban, hogy az egész mezőnyben messze a legtöbb gólt kapták. Így aztán biztosan nyílnak lehetőségeink, amennyiben koncentráltan játszunk majd.
Csapatunkban személyi változások is történtek, egyéni döntéssel távozott beállósunk, Fodor Barbara, aki családi okok miatt nem tudja vállalni a továbbiakat. Érkezett viszont Nagy Angéla, aki rendelkezik kézilabdás tapasztalattal, átlövőként lehet együttesünk hasznára, a rutinosabb játékosok táborát gyarapítja majd a keretben. Hazatért átmenetileg Hegyi Adrienn külföldről, aki már együtt is edzett a csapattal néhányszor, Fodor Barbi távoztával alakult űrt oldhatná meg a beállós posztján, de sajnos az utolsó edzésen megsérült, vasárnapi játékára sok esély nincs. Ugyanacsak sérülés miatt hagyja ki a találkozót a fiatal átlövő, Mátis Veronika, aki agyrázkódást szenvedett. Reméljük, hogy mindezek ismeretében is sikerül rendezni a sorokat és egy jobb teljesítménnyel örvendeztetik meg lányaink a hazai publikumot, mint eddig a tavasszal.
Hajrá Fonyód!
|