Hírek : Fonyód-Balatoni Vasas 0:1 (0:1) |
Fonyód-Balatoni Vasas 0:1 (0:1)
2012.06.04. 13:23

A nyolc mérkőzés óta tartó veretlenség ugyan véget ért, de mégis méltó ellenfelei voltunk a -most már- bajnok Balatoni Vasas gárdájának!
Az ificsapat jól hajrázott és megszerezte a győztes találatot a mérkőzés vége felé!
A Niké SE a megye IV. osztály északi csoportjának bronzérmes csapata!
Szombaton a Balatoni Vasas csapatát fogadtuk. Azt a csapatot, amely ebben az évben még nem szenvedett vereséget! Ráadásul Kilitiben súlyos vereséget mértek ránk, ősszel 9-1-re kaptunk ki náluk, bár egy igazán tartalákos csapattal álltunk ki.
A mérkőzés előtt úgy állt a tabella, hogy egy esetleges győzelemmel nálunk bonthatnak pezsgőt, ugyanis ez esetben maximum pontegyenlőség alakulhatna ki a bajnokság végére köztük is a jádiak között, de ekkor a Vasas előnyben lenne a gólkülönbséget tekintve.
Úgy álltunk tehát a mérkőzéshez, hogy nekünk nincs veszíteni valónk. Ráadásul jó formában van a csapat, nyolc meccse csak pontokat gyűjt! Nem kellett tehát feltartott kézzel kivonulnunk a gyepre! A motivációval természetesen nem volt gond, a bajnok-jelölt ellen általában ezzel egyik csapatnak sincs problémája.
A Szabó, Bessenyei-Latyák-Dancs-Makarész, Ködöböcz-Németh Á.-Orbán-Molnár Sz., Vecsera, Erdei tizenyegy alkotta a kezdőt. Hasonlóképp, mint a múlt heti Szentgyörgy elleni derbin. Rómer külfödli munka, Kajetán pedig sérülés miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni. A mérkőzés első perióduásban már a kezdő sípszót követően nagy iram alakut ki. A Vasas rendre ránktapadt, sokszor csak kapkodva, vészmegoldásokat választva sikerült tisztáznunk. A 17. percben aztán Horváth Gy. tört át a védelmen hibáinkat kihasználva és Szabó mellett közelről a kapuba passzolt: 0-1. Ekkor sokan azt gondolták gólfesztivált rendeznek a vendégek. De nem így lett. Kezdtük összekapni magunkat, Vecsera látványos kapáslövése a felső lécen csattant, a mezőnyben is küzdöttünk, hajtottunk. Egyáltalán nem borult fel a pálya, az erőviszonyok egy idő után kiegyenlítőttek. Egyszer nálunk is csattant a játékszer a felső lécen, de szerencsére megúsztuk az újabb találatot. Szögeletek, szabadrúgások is akadtak mindkét oldalon, amelyek közül néhány mindkét oldalon veszélyesen fejeződött be, de ezekből sem alakult ki újabb gól.
A második félidőben még látványosabban összeszedtük magunkat. Azért azt nem lehet mondani, hogy a Vasast elnyomtuk, de számtalanszor nagyon tetszetős játékot mutattunk be és az akaraterőre sem lehetett egy rossz szót sem mondani! A rutin talán ismét a vendégek javára kedvezett, úgy, mint ősszel is és úgy, mint bármely más csapat ellen, hiszen van köztük jó néhány magasabb osztályt megjárt labdarúgó is. Az aktív középplyán és támadóinkn kívül a védelem is sokszor nagyon a helyén volt. Bessenyeinek egyszer szinte a gólvonalról kellett mentenie, Szabónak is hárítani kellett egy sarokra tartó szabadrúgást és Latyák Tamás is óriási mentett, amikor megakadályozott egy vendég fejest, amiből nagy valószínűséggel gól született volna. Ennek azonban következménye is lett, ugyanis csak kézzel sikerült hárítania, amit a spori ki is szúrt egyből és büntetőt ítélt, edzőnk megúszta sárgalappal (bár nem volt gólba tartó labdáról szó). A büntető azonban kimaradt! Szabó jól érezte az oldalt és sikerült kiütnie a játékszert! Ezzel maradt továbbra is 0-1.
Közben Latyák Tamás hármas cserét hajtott végre, Fenyvesi, Fábián és Palácsek érkeztek Makarész, Németh Á. és Vecsera helyére! A második félidőben egyébként Erdei védekező szerepbe hátrajött és mezőnyben is akadtak még egyéb taktikai húzások, amelyek eredményesnek bizonyultak, de sajnos találatot nem sikerült szereznünk. Még a meccs végefelé is közel álltunk az egyenlítéshez, de mégegyszer a kapufa állta utunkat, egyszer pedig a kapus keze. Így végül maradt a 0-1-es vereség! Sokan mondták, hogy így ki lehet kapni! Igen! Tényleg méltó ellenfelek voltunk! Egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet! Sőt helyenként felülemelkedtünk a Vasas csapatán! Természetesen egy nagyon jó erőkből álló, rutinos gárda volt az ellenfelünk, amely csapat megérdemelten küzd az első helyért! Nem vallottunk szégyent! A veretlenségünk megaszakdt, de a jó játék, a küzdenitudás nem!
Győzelmével a Balatoni Vasas csapata megnyerte a megye II.o. északi csoportját! Gratulálunk nekik!
Szombaton 17 órától ismét egy nagyon kemény mérkőzés elé nézünk! Zamárdiba utazunk, hogy megtartsuk pozíciónkat előttük, már ami a tabellát illeti! Ugyanis a 9. helyen foglalnak helyet 1 ponttal lemaradva. Ráadásul még feljebb is léphetünk a bajnokság végére. Két forduló van hátra. Maximum 7. helyen végezhetünk! Most ez a cél!
Ificsapatunk 1-1-es állást követően a mérkőzés utolsó perceiben megszerezte a győztes találatot. Amihez egy vendég játékos is kellett, ugyanis egy kapura lőtt lövés kipattant éppen említett játékosra, róla pedig a hálóba került a labda. Persze ez semmit nem von le a csapat érdeméből. A múlt heti vereséget sikerült elfeledni egy újabb győzelemmel! Fonyód-Balatoni Vasas 2:1 Szép volt fiúk!
|