Hírek : Strandkézi: Kupát nyertünk Balatonszárszón! |
Strandkézi: Kupát nyertünk Balatonszárszón!
Gál Tamás 2012.07.08. 14:52

2012. 06. 30-án, szombaton, nyomasztó melegben rendezték meg a most már hagyományosan sorra kerülő balatonszárszói Grand Gold Juice strandkézilabda kupát. Ezúttal női csapatot nem tudtunk indítani, de egy vegyes garnitúrával képviseltük Fonyódot. Idén nem jött össze olyan férfi mezőny, mint korábban, ezért a szervezők a női torna mellett azért számítottak csapatunkra, hogy a balatonszárszói fiú csapat ellen mérkőzzünk meg a férfi tornára tervezett kupáért. Közös megegyezés alapján három mérkőzésre került sor a csapatok között. A strandkézilabda szabályai szerint félidőket kell nyerni, egy mérkőzés akkor került megnyerésre, ha mindkét játékrészben sikerült felülkerekedni, ha csak az egyikben, akkor az 1-1-nek számít és szétlövések döntenek. Ilyenre ezúttal nem volt szükség, hiszen alkalmi összeállításban is gördülékeny játékkal rukkoltunk elő, az első mérkőzést meggyőző fölénnyel nyertük, de a hátralévő kettőt is magabiztosan abszolváltuk, így összesen 6 félidőből 6-ot nyerve meg! Ezért pedig ezúttal kupa járt a fonyódiaknak, ami egy szép kezdete volt az idei nyári kézis szezonnak! Gratulálunk!
A csapatban pályára léptek: Bakos Zita, Csabi Péter, Gál Tamás, Gelencsér Samu, Juhász István, Nagy Bálint, Sonnenschein Miklós, Zeke József
Hajrá, Fonyód!
|